Gyurta Dániel és Kovács Sarolta a Héraklész Gála fődíjasa 2012-ben



Pénteken délután az Uránia Filmszínházban díjazták 2011-es eredményeik alapján a Héraklész programban szereplő legeredményesebb utánpótláskorú sportolókat. A Héraklész Gálán összesen 108 sportolót és edzőt jutalmaztak. Az összetett legjobbnak járó díjat az úszó Gyurta Dániel és az öttusázó Kovács Sarolta vihette haza.

A Nemzeti Sport Intézet (NSI) január 27-én szervezett gáláján a sportágankénti legjobb fiúk és leányok, a sportági összesítésben egyéni legjobbak, a 2-4 fős fiú- és leánycsapatok valamint csapatsport nagycsapatok legjobbjait jutalmazták.

A díjátadásban sportvezetők – többek közt Dr. Szabó Tamás NSI-főigazgató, MOB-alelnök, Tóth József Héraklész-igazgató, Dr. Gémesi György NSSZ-elnök, továbbá sportági elnökök, főtitkárok –, olimpiai érmesek és világbajnokok – a sportpolitikáért felelős államtitkár Czene Attila és a miniszterelnöki tanácsadó Balogh Gábor mellett Magyar Zoltán, Vörös Zsuzsanna, Székely Bulcsú, Szabó Tünde – aki egyben az edzőtáborozó Gyurta díját is átvette –, Szabó Gabriella, Güttler Károly, Pető Tibor, Erdei Zsolt és Talmácsi Gábor – vettek részt.

Az összetett legjobb a mellúszó felnőtt világ- és rövidpályás Európa-bajnok Gyurta Dániel (edzője Széles Sándor) lett, a holtversenyben második ifjúsági világbajnok kalapácsvető Pásztor Bence (Zentai Tibor) és szintén ifi világelső Korisánszky Dávid György (Ludasi Róbert) kenus, valamint a harmadik helyezett junior Európa-bajnok, vb-második Herczeg Norbert (Konkoly István) ökölvívó előtt.

A hölgyeknél ezúttal az egyéni junior világbajnok, felnőtt egyéni és csapat vb-ezüstérmes Kovács Sarolta (edzője Szloboda József) ülhetett a trónra, második az Év sportolója díjat is elhódító, többszörös felnőtt világbajnok Csipes Tamara (Csipes Ferenc) kajakos, harmadik – megosztva – a kadet birkózó világbajnok Németh Zsanett (Nagy Lajos) és az U23-as cselgáncs Európa-bajnok Joó Abigél (Pánczél Gábor) lett.

A nagycsapatok díját az U20-as vb-második női vízilabda-válogatott (Antal Dóra, Bolonyai Flóra, Czigány Dóra, Illés Anna, Keszthelyi Rita, Kisteleki Hanna, Kocsis Laura, Kövér Kis Réka, Molnár Tímea, Pardi Petra, Pengő Nikoletta, Somhegyi Noémi, Szabó Ivett; edzőjük Kelemen Attila, Kovács Imre) vehette át. A 2-4 fős csapatok kategóriáját az ifi vb-második női kajak négyes (Lucz Dóra, Nagy Flóra, Farkasdi Ramóna, Horváth Noémi; edzőik Fazekas Tibor, Agócs Mihály) és az ifi világbajnok férfi kajakos duó (Tótka Sándor, Hérics Dávid; edzőik Kovács Gábor, Tokár Krisztián) nyerte.

Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportpolitikáért felelős államtitkára köszöntőjében elmondta: „Új, a sportéletet átható sporttörvény született, amely benneteket is érint, s amely remélem pozitív változást hoz majd az életetekben. Az utánpótlás-nevelés 2012 januárjától a Magyar Olimpiai Bizottsághoz, a magyar sportszakmai életet a jövőben egyedüliként irányító köztestülethez került. Úgy hiszem, ezzel a lépéssel végre a legjobb helyen a szakmában, a sportszakmai civilikumban születhetnek majd meg a számotokra – a ti jövőtök szempontjából is – igazán meghatározó sportszakmai döntések.”

Dr. Szabó Tamás zárszavában az elmúlt tíz esztendő sikereire tekintett vissza; az évtizedben a magyar fiatalok a korosztályos európai és világversenyeken, olimpiákon összesen 1336 érmet szereztek, ebből tavaly 156-ot; az évi több mint 300 első nyolc helyezés valamelyike már tendencia, 2011-ben ez a szám 342 volt. „Az eredményekhez elengedhetetlen a versenyzők, edzők, szakvezetők és szülők áldozatos munkája” – hangsúlyozta a Nemzeti Sport Intézet főigazgatója. Az intézetvezető kitért a magyar sportirányítás változásaira is. A MOB alelnöki tisztségét is betöltő sportvezető a jövőt vázolva a Londonig és a riói olimpiáig vezető útról is beszélt: „amíg a Héraklész program támogatottjai közül Pekingben több mint 30, addig London esetében közel 70, Rióban akár 100 százalék lehet a fiatalok részvétele”.


A Héraklész Gála egyéni díjazottjai:
Madarász Dóra, Szudi Ádám (asztalitenisz, edzőjük: Vámossyné Oláh Zsuzsanna és Türei Ferenc)
Nguyen Anasztázia, Deák Nagy Marcell (atlétika, edzőjük: Szabó Dezső, Benkő Ákos)
Németh Zsanett, Rizmajer György (birkózás, edzőjük: Nagy Lajos, Takács Ferenc)
Bácskai Dominika, Kaszás Kornél (evezés, edzőjük: Mácsik Miklós, Kiss László)
Németh Attila (jégkorong, edzője: Szabó István Pál)
Polyák Krisztina, Tóth Krisztián (judo, edzőjük: Nagysolymosi Sándor, Pánczél Gábor)
Lucz Dóra, Korisánszky Dávid (kajak-kenu, edzőjük: Rasztotzky János, Ludasi Róbert)
Klivinyi Kinga, Faluvégi Rudolf (kézilabda, edzőjük: Gyurka János, Stranigg Ferenc)
Szabó Fanni, Perl Zoltán (kosárlabda, edzőjük: Székely Norbert, Váradi Attila)
Nagy Kornélia Kitti, Herczeg Norbert (ökölvívás, edzőjük: Nagy Lajos, Konkoly István)
Kovács Sarolta, Demeter Bence (öttusa, edzőjük: Szloboda József, Demeter József)
Stefanik Orsolya, Gergye Roland (röplabda, edzőjük: Németh Lajos, Buzek László)
Nemes Adrienn, Biatovszki Máté (sportlövészet, edzőjük: Pál-Plichta Györgyi, Kissné Oroszi Edit)
Szűcs Petra, Soóky Gergely (súlyemelés, edzőjük: Szűcs Endre, Soóky Zoltán)
Babos Tímea, Szintai Dávid (tenisz, edzőjük: Barátosi Levente, Kisantal Péter)
Makra Noémi, Vágner Levente (torna, edzőjük: Unyatinszki Mihály, Unyatinszkiné Karakas Júlia, Janik Pál)
Kovács Zsófia, Pap Dávid (triatlon, edzőjük: Dr. Zakariás Géza, Füri Ilona)
Sztankovics Anna, Biczó Bence (úszás, edzőjük: Wirth Balázs, Sántics Béla)
Márton Anna, Iliasz Nikolasz (vívás, edzőjük: Gárdos Gábor, Szabó Bence)
Keszthelyi Rita, Vámos Márton (vízilabda, edzőjük: Mihók Attila, Horváth János)


Különdíjat kapott a Nemzeti Sporttól Demeter Bence öttusázó, a Sportime magazintól a női kajak négyes és férfi kajak kettes; a Grepton Informatikai Zrt-től és a Royalsekt Zrt-től az egyéni összetett helyezett leányok és fiúk, az Optic World-től az egyéni összetett 2-3. helyezett leányok és fiúk; az Aquademia Kft-től és a WIS Zrt-től (Spirit Hotel, Sárvár) az egyéni összetett győztes leány és fiú: Gyurta Dániel és Kovács Sarolta.



A Héraklész Gála támogatói: