Hírek, aktualitások

Konferencia az utánpótlássportról az utanpotlassport.hu szervezésében

Szerző: utanpotlassport.hu - 2011. november 22.

image.jpg

Nagyszabású szakmai konferenciát szervez a MediaBook Kiadó – az utanpotlassport.hu kiadója – az utánpótlássportról, az utánpótlás-nevelésről, annak legégetőbb kérdéseiről azzal a szándékkal, hogy a témakörök legjelesebb hazai szakértőinek bevonásával segítséget nyújtson a fiatal sportolók felkészítésével foglalkozók számára mindennapi munkájukhoz. A konferencia keretében a résztvevők számára lehetőség nyílik kérdéseket intézni az előadókhoz, s aktív szerepelt vállalhatnak az úgynevezett kerekasztal-beszélgetések közben is. Az esemény támogatója a Nemzeti Sport Intézet és a Decathlon. A konferencián előadást tart többek közt Dr. Szabó Tamás, az NSI főigazgatója, a MOB alelnöke is.

 

Időpont: 2012. január 26., 9-től 18 óráig

Helyszín: Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar (TF) aulája (1123 Budapest, Alkotás u. 44.)

Részvételi díj: 7200 Ft+áfa, mely magában foglalja az előadásokon való részvételt, a svédasztalos meleg ebédet, valamint a szünetekben a kávét, üdítőt.

 

Jelentkezés: Mivel a jelentkezéseket a helyszín adottságaiból kifolyólag csak korlátozott számban tudjuk elfogadni, kérjük, részvételi szándékát mielőbb – de legkésőbb 2011. december 20-ig – jelezze a regisztrációs űrlap kitöltésével, a részvételi feltételek elfogadásával a következő linkre kattintva: http://www.utanpotlassport.hu/konferencia-az-utanpotlassportrol/

 

Kérdések, észrevételek: konferencia@utanpotlassport.hu, Mura László projektmenedzser (06-30-230-2678)

 

Program

 

9.00-9.30: Érkezés, regisztráció

 

9.30-9.50: Köszöntő

 

9.50-10.30: Miért kell figyelembe venni a fiatalok felkészítése közben a speciális életkori jellemzőket? Milyen kockázatokat rejt, milyen hátrányokkal járhat a helytelen fizikai felkészítés? (Előadó: dr. Pavlik Gábor, a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának egyetemi tanára)

 

10.30-11.10: Mikor nevezhető ideálisnak a sportoló és az edző viszonya? Milyen lélektani hibákat követhet el a fiatal sportolókkal foglalkozó tréner? (Előadó: dr. Budavári Ágota, a Sportkórház pszichológusa)

 

11.10-11.30: Kávészünet

 

11.30-12.10: Dopping már tinédzserkorban is? Mit kell tudni a megelőzésről, az ellenőrzésről, a szülői és az edzői felelősségről? (Előadó: dr. Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport ügyvezető igazgatója)

 

12.10-13.00: Kerekasztal-beszélgetés a közönség bevonásával, dr. Pavlik Gábor, dr. Budavári Ágota és dr. Tiszeker Ágnes részvételével. Moderátor: Bruckner Gábor újságíró.

 

13.00-14.00: Ebéd

 

14.00-14.40: Hogyan működtethető gazdaságilag hatékonyan egy utánpótlás-nevelő műhely? Hogyan találjunk szponzorokat, támogatókat? (Előadó: Dénes Ferenc sportközgazdász)

 

14.40-15.20: Milyen feltételekkel köthető szerződés az utánpótlás korú sportolókkal? Mi a különbség az amatőr és a profi státusz között? (Előadó: dr. Sárközy Tamás egyetemi tanár, a Magyar Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség elnöke)

 

15.20-16.00: Hogyan aknázhatók ki a társaságiadó-törvény nyújtotta kedvezmények a látványsportokban? Milyen lehetőségek kínálkoznak a többi sportág képviselői számára? (Előadó: Radnai Károly adószakértő, az OrienTax Kft. ügyvezetője)

 

16.00-16.20: Kávészünet

 

16.20-17.00: Melyek az állam feladatai az utánpótlás-nevelésben? Bízhatunk-e kedvező fejleményekben? (Előadó: dr. Szabó Tamás, a Nemzeti Sport Intézet főigazgatója)

17.00-17.50: Kerekasztal-beszélgetés a közönség bevonásával, Dénes Ferenc, dr. Sárközy Tamás, Radnai Károly és dr. Szabó Tamás részvételével. Moderátor: Pető Péter újságíró.

 

17.50-18.00: Miért fontos a médiamegjelenés a fiatal sportolók számára? Milyen lehetőségeket nyújt a témakör egyetlen átfogó hírportálja, az utanpotlassport.hu? (Előadó: Bruckner Gábor újságíró, az utanpotlassport.hu kiadója)

 

 

 


Kapcsolódó linkek:

2011 novemberi híreink

A Magyar Sporttudományi Társaság Sporttáplálkozási Szakbizottsága, a Magyar Olimpiai Bizottság, a Magyar Edzõk Társasága és a Coca-Cola TESTÉBRESZTÕ, "Hidratáció a klinikai és a sportági gyakorlatban" címmel szervez konferenciát a Magyar Sport Házában december 7-én.

A Nemzeti Sportszövetség és Nemzeti Erõforrás Minisztérium Sportért Felelõs Államtitkársága közös szervezésű első digitális konferenciájára december elsején, a Magyar Sport Házában kerül sor. Téma: a Kooperációk és szinergiák a megváltozó magyar sportban. Az előadások mellett sportszakmai kerekasztal beszélgetésre is sor kerül. Az előadók közt Dr. Szabó Tamás, NSI-főigazgató is szerepel.

A papírformának megfelelő győzelmet aratott hétvégén Babos Tímea a 25.000 dolláros helsinki tenisztornán. A 18 éves héraklészes magyar játékos második kiemeltként indult a keménypályás versenyen és 200-on belüli játékossal nem találkozott, a győzelem tehát borítékolható volt. Babos a 150. a világranglistán.

125 edző részvételével zajlott le a hétvégén, Százhalombattán a hagyományos év végi szakmai konferencia, amelynek a témája ezúttal elsősorban az utánpótlásképzés volt.

A KSI-s Hidvégi Vid mellett Rácz Attila vesz részt a tornászok januárban sorra kerülő tesztversenyén, amelyen a londoni olimpiai kvóta megszerzése lesz a tét.

Az EOC (European Olympic Committees, Európai Olimpia Bizottság) idei közgyűlése Szocsiban befogadta, kiválóra értékelte és alkalmasnak találta a 2017. évi XIV. Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) megrendezésére benyújtott magyar pályázatot, győri helyszínnel.

Ötödik alkalommal adták át csütörtökön a Junior Prima Díjakat sport kategóriában. Idén is tíz eredményes fiatal versenyző részesült elismerésben, ők kimagasló teljesítményükért fejenként 7000 eurót kaptak. A díjazottak között van több héraklészes között a KSI cselgáncsozója, Joó Abigél is.

A Magyar Evezős Szövetség (MESZ) elnöksége felnőtt és utánpótlás-korosztályokban, öt kategóriában, összesen nyolc sportolót választott az év evezősének. Az elismertek között van több Héraklészes sportoló is.

A bahreini Manamaban rendezték az ifjúsági asztaliteniszezők idei világeseményét. Az egyes versenyszámokat tekintve a várakozásnak megfelelően Madarász Dóra volt a legeredményesebb magyar versenyző. A KSI-s Lakatos Tamás, csapatban a 11. helyen zárt.

Az Országgyűlés Sport és turizmusbizottságának szerdai ülésén a magyar utánpótlás-nevelés is napirendre került. A Magyar Sport Házában tartott megbeszélésen az utánpótlás helyzetéről, eredményeiről, a Nemzeti Sport Intézet munkájáról Dr. Szabó Tamás főigazgató, a MOB alelnöke tartott előadással egybekötött tájékoztatást.

Szerdán mutatták be a "Hogyan Válasszak sportágat" című könyv második kiadását. A sajtótájékoztatón Nagy János szerkesztő mellett megjelent többek közt Czene Attila államtitkár, Molnár Zoltán MOB-főtitkár, Dr. Szabó Tamás, NSI-főigazgató és Kocsis András Sándor, a Kossuth Kiadó Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Nagyszabású szakmai konferenciát szervez a MediaBook Kiadó – az utanpotlassport.hu kiadója – az utánpótlássportról, az utánpótlás-nevelésről, annak legégetőbb kérdéseiről azzal a szándékkal, hogy a témakörök legjelesebb hazai szakértőinek bevonásával segítséget nyújtson a fiatal sportolók felkészítésével foglalkozók számára mindennapi munkájukhoz. A konferencia keretében a résztvevők számára lehetőség nyílik kérdéseket intézni az előadókhoz, s aktív szerepelt vállalhatnak az úgynevezett kerekasztal-beszélgetések közben is. Az esemény egyik támogatója a Nemzeti Sport Intézet.

A Kovács Sarolta, Demeter Bence kettős nyerte a vegyes váltók versenyét a junior öttusázók Buenos Aires-i világbajnokságán. A hétfői zárónapon jutott még egy érem a magyaroknak: a Tóth Adrienn, Földházi Zsófia duó harmadik lett a női váltók küzdelmében. Fiataljaink két arany-, és két bronzéremmel fejezték be a világbajnokságot.

A magyar junior öttusa válogatottat Argentínában, a junior világbajnokságon Kovács Sarolta, Tóth Adrienn, a KSI-s Földházi Zsófia, Demeter Bence, Demeter Gergely és Harangozó Bence képviseli. A hölgyek között Kovács Sarolta, megvédve címét, ismét a világ legjobbja lett. Demeter Bence negyedikként zárt.

Halomozzák az érmeket a magyar cselgáncsozók a tyumeni U23-as kontinensviadalon. Pénteken Zámbori Bence Európa-bajnok lett, Gorjánácz Zsolt pedig bronzérmet szerzett. Szombaton a KSI-s Tóth Krisztián ért Európa tetejére és Gáspár Eszter lett bronzérmes. Joó Abigél a zárónapon lett aranyérmes.

A jövőben a doppingdílerekre is lecsapnak a hatóságok, ha a parlament elfogadja a büntető törvénykönyv módosítását - hangsúlyozta Molnár Zoltán, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára a Magyar Antidopping Csoport konferenciáján. Czene Attila sportért felelős államtitkár arról beszélt, hogy a magyar soros uniós elnökség idején három évre szóló doppingellenes munkatervet dolgoztak ki.

A kormány támogatja Győr városának a 2017-es Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál megrendezésére irányuló szándékát. Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője az MTI-hez eljuttatott csütörtöki közleményében hangsúlyozta: a pályázat sikeressége amellett, hogy komoly gazdasági és sportdiplomáciai sikert jelentene Magyarország számára, egy jelentős sportlétesítmény-fejlesztési programot indítana el Győrött és környékén.

Az elmúlt hétvégén az U20-as jégkorong-válogatottunk a szlovéniai Bledben a Négy Nemzet Tornáján vett részt. A magyar fiatalok a vendéglátó szlovének mellett Franciaország és Olaszország ellenében léptek jégre; mérlegünk egy győzelem és két vereség.

A kadet-korosztályú vívók az elmúlt hétvégén, a különböző fegyvernemekben Németországban és Ausztriában léptek pástra. A magyar héraklészes fiatalok remekül szerepeltek, több alkalommal is dobogós helyen zártak.

Oktatás a sportban - sport az oktatásban II. címmel újabb konferencia kerül megrendezésre. A szakmai összejövetel témája a sport- és az oktatásfejlesztés közös feladatai lesznek. Az esemény az ELTE Egészségfejlesztési és Sporttudományi Intézetében, az ELTE SPORT Kft. szervezésében valósul meg november 17-én. A rendezvényen az NSI ismét képviselteti magát.

Nagy Péter 415 kilós összteljesítménnyel a 8. lett a férfiak plusz 105 kg-os versenyében a franciaországi olimpiai kvalifikációs súlyemelő-világbajnokság vasárnapi zárónapján. A szegediek 25 éves erős embere, aki idén Universiade-győztes lett, négy kiváló gyakorlattal, élete eddigi legjobbjával érdemelte ki a dicséretes helyezést.

A londoni olimpiai kvalifikációs sorozat 2010. június 1-én indult és 2012. május 31-én zárul. A játékokon várhatóan a nők augusztus 4-én, a férfiak augusztus 7-én 55-55 fővel állhatnak rajthoz. A Héraklész Program támogatottjai közül többen kvóta-esélyesek.

Nemzetközi tornára utaznak a korosztályos jégkorong-válogatottak. Az ifjúságiak Franciaországban, a juniorok Szlovéniában szerepelnek a hét második felében.

Az Európai Bizottság (EB) jóváhagyta a látvány-csapatsportágak támogatását ösztönző, Magyarország által beterjesztett társasági adókedvezményeket. Ma megjelenő sajtóközleményében az EB jelezte: a magyarok által kidolgozott új finanszírozási eljárás közérdekű célt szolgál és az unió számára teljes mértékben elfogadható.

Kétnapos tanfolyamot szervez a Magyar Antidopping Csoport. November 16-án és 17-én a Magyar Sportok Házában a képzésre jelentkezők minden fontos információt megtudhatnak a doppingolás történetéről, a szerek típusairól, a várható hatásokról és egészségügyi következményekről, a magyar doppingellenes programról, a jogi szabályozásról, az ellenőrzésről, a minták analíziséről, a táplálék-kiegészítők veszélyeiről és a londoni olimpia előtti felkészülésről.

Borkai Zsolt 140 fős magyar csapatlétszámot tart elérhetőnek a 2012-es londoni ötkarikás játékokon, ahol tíz érem, közte három arany megszerzése a kitűzött cél – a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke ezt az Országgyűlés sport- és turizmus bizottságának szerdai ülésén mondta el, melyen az ötkarikás felkészülés állása volt az egyik napirendi pont.

A csurgói nemzetközi torna nagyszerűen szolgálta a 2012-es Eb-selejtezőre való felkészülésünket, hiszen 3 különböző stílusban kézilabdázó válogatottal mérhettük össze erőnket. A csurgóiak kiváló feltételeket teremtettek az Olimpiai Reménységek Tornája alkalmával november 3. és 5. között.

Tóth Krisztián karnyújtásnyira volt második junior-világbajnoki érmétől, végül az ötödik helyen fejezte be a Dél-Afrikában zajló korosztályos világversenyt.

Egerben és Békéscsabán tart november 3-án előadást a társaságiadó sportra vonatkozó támogatási lehetőségeit illetően Lukács Zsuzsanna, a Nemzeti Sport Intézet főigazgató-helyettese. A kedvezmény a látvány-csapatsportokkal kapcsolatos.

Hét érmet szereztek a magyar judósok a hétvégi belgrádi Szerb Openen, a tornáról a KSI-s Tóth Krisztián a legfényesebb érmet hozta haza. A viadalon huszonegy ország csaknem kétszáz judósa szerepelt, igen szép eredmény, hogy Magyarország egy arany-, egy ezüst- és öt bronzéremmel az ötödik helyen zárta az éremtáblázatot.


Hírarchivum

2012 - április (18)
2012 - március (38)
2012 - február (34)
2012 - január (27)
2011 - december (38)
2011 - november (30)
2011 - október (26)
2011 - szeptember (31)
2011 - augusztus (26)
2011 - július (23)
2011 - június (13)
2011 - május (1)
2011 - április (1)
2011 - március (3)