Sportiskolák > Sportágak > atlétika

Atlétika

A sportági szövetség elérhetőségei

Magyar Atlétikai Szövetség
1143 Budapest, Istvánmezei út 1-3.
Telefon: +36-1-460-68-43 Fax: +36-1-460-68-45
E-mail cím: titkarsag-masz@masz.hu
web: www.masz.hu


Korosztályi besorolás az atlétikában

Életkor Elnevezés Születési év
(2017 . évben)
Nemzetközi korosztály NSI program
10-12 éves Gyermek 2007 - 2005   Sport XXI program
13-15 éves Serdülő 2004 - 2002   Sport XXI program
16-17 éves Ifjúsági 2001 - 2000 Youth VB (IAAF) Héraklész bajnokprogram
18-19 éves Junior 1999 - 1998 Junior VB, EB (IAAF, EAA) Héraklész bajnokprogram
20-22 éves U23 1997 - 1995 U23 EB (EAA)) Héraklész csillagprogram
23 évestől Felnőtt 1994 és előtte    

Atlétikai világversenyek

Ifjúsági / Youth VB páratlan években
Junior / Junior EB páratlan években
Junior VB / VB páros években
U23 EB páratlan években


Az atlétika története

A történeti fejlődés legősibb szakaszaiban is találkozunk az atlétikus jellegű mozgások tudatos gyakorlásával. Az egyiptomiak a futást, a gyaloglást, az ugrásokat, és a súlyok emelésének gyakorlatait a harcosok képzésének szolgálatába állították. Az indiaiak a diszkoszvetés és gerelyhajítás jellegű vetélkedéseket kedvelték. A görögöknél találkozunk először a mai értelemben vett atlétikával. Maga az atlétika szó is görög eredetű. Kr. e. 1000-ben Homérosz műveiben fordul elő először az "athletos" szó, olyan ember megjelölésére, aki nehéz munkát végez. Az atléta megnevezés abban az időben minden olyan versenyzőt jelentett, aki valamilyen díjért (athlon) hivatásszerűen vetélkedett. A rómaiaknál találkozunk újra az atléta fogalmával. Mai értelemben az atléta egészséges, fizikailag jól fejlett, magas testalkatú embert jelent. A rómaiak az atlétikai gyakorlatokat csak katonai kiképzésként tekintették. A középkorban a lovagi tornák kerültek előtérbe. Természetesen a kard forgatásához erőre és ügyességre volt szükség. A szélesebb néptömegek szórakoztatására különböző futó, ugró, és ún. kőhajító versenyeket rendeztek.

Az újkori atlétika
A 18. század közepén és a 19. század elején alakult ki Angliában az újkori atlétika. Megjelentek a futva-gyalogló "pedesztriánok", akik egymással fogadásból teljesítették a megadott távokat. A leghíresebb pedesztrián versenyző Robert Barclay angol kapitány volt, aki az 1800-as években fogadásból 1000 mérföldet futott-gyalogolt, úgy, hogy egymást követő minden órában megtett 1 mérföldet. A 19. század közepén, most már versenyszerű formában indult hódító útjára az újkori atlétika. Az első nyilvános atlétikai versenyt 1850-ben az oxfordi Exeter College-ben rendezték, majd 1866-ban sor került az első Angol Nemzeti Bajnokságra is. Megindult tehát a versengés hivatalosan is Angliában, a versenyzők, majd a szerveződő sportegyesületek között. Az Olimpiai Játékok felújítása (Athén, 1896) jelentősen hozzájárult e sportág fejlődéséhez is. Az atlétika, mint sportág kezdettől részese volt az olimpiai mozgalomnak. 1896-ban még csak 14 versenyszámban avattak bajnokot, 1996-ban, a 26. olimpián Atlantában már 24 férfi és 20 női versenyszámban szerepeltek atléták, s az atlétikai versenyek teljes héten keresztül szereplői voltak a stadionnak. 1912-ben alakult meg a Nemzetközi Amatőr Atlétikai Szövetség (IAAF - International Amateur Athletic Federation), jelenlegi székhelye Monaco.



A jelentősebb és több országot érintett atlétikai viadalok közül az ismertebbek:
Európa Kupa (1965-től)
Fedett pályás Európa Bajnokság (1970-től)
Világ Kupa (1977-től kétévente)
Világ Bajnokság (1983-tól)
Európa Bajnokság (már 1934-től)
Fedett pályás Világbajnokság (1987-től)
Ifjúsági Világbajnokság (1986-tól)
Utánpótlás Európa Bajnokság (1997-től).

Az atlétika szó gyakorlatilag tucatnyi sportágat takar, megvannak benne a futó, ugró, dobó és összetett számok.

Futószámok
A sprintszámokban nagyon fontos a rajt: jelenleg szabályok szerint egy rossz start megengedett versenyzőnként, a második után (bárki is legyen az elkövető) kizárják a vétkest. Célba érésnél - és ez valamennyi futószámra vonatkozik - kizárólag a felsőtestet figyelik a bírók egy szorosabb befutónál, azaz csak a nyak és a csípő közötti rész számít, a fej, a kar, a láb, a lábfej egyáltalán nem. 800 méteren a futóknak az első kanyar végéig a saját pályájukon kell maradniuk, utána vághatnak be, és folytathatják útjukat a legbelső körön. A gátfutóknál mindkét számban tíz, 1.07 méter magas gáton kell átlendülni: az első a starttól 13.7 méterre vár rájuk a vágtaszámban, 400-on a 45. méternél, majd következik 9 (400-on 35) méterenként az újabb, az utolsó pedig a cél előtt 14 (40) méterrel esedékes. A hölgyeknél a gátak magassága 83 centi, és a 100 méteres pályán 8 és fél méterenként kell átlendülniük rajtuk. Az akadályfutás küzdelmei során a versenyzőkre 28 sima gátvétel, és a vizesárok hétszeri átugrása vár. Ezen akadályok majd' egy méter magasak, viszont ellentétben a gátfutással, akadályt jelentenek, azaz nem feldönthetők, szilárdan a talajhoz rögzülnek - és tíz centi széles a tetejük, azaz rájuk léphetnek a futók.

Ügyességi számok
Magasugrás. A résztvevők bármilyen magasságon "nyithatnak", és bármelyik magasságot kihagyhatják - csupán egyvalami biztos: három egymást követő hiba (azaz a léc leverése) a versenyző kiesését eredményezi, függetlenül attól, hogy a három hiba elkövetése során ugyanazon a magasságon volt-e a léc vagy sem. Holtversenynél az végez előrébb, aki az utolsó érvényes magasságon kevesebbet hibázott; ha ez egyező, akkor összes kevesebb verőhiba dönt; ha ezek száma is megegyezik, akkor holtversenyt hirdetnek, ha ez nem az első helyen alakul ki; utóbbi esetben lejjebb viszik a lécet, és következik az extra kör, amíg el nem dől a párharc.
Rúdugrás. Bármilyen anyagból készült, bármilyen hosszúságú rudat használhatnak a versenyzők (túl hosszút nem érdemes, mert akkor az veri le a lécet...) ahhoz, hogy átlendüljenek az adott magasságon. Ugráskonként két percük van a nekilódulásra az indulóknál, a verseny vége felé, két-három állva maradt résztvevőnél ez akár négy perc is lehet - minden más szabály ugyanaz, mint a magasugrásnál.
Távolugrás. A gödör előtt helyezkedik el a dobbantó léc: ennek túlsó széle számít az ugrásnál, ha a versenyző a cipőjével érinti az amögötti területet (egy finom anyag jelzi, ha ott nyomot hagy az ugró), akkor az ugrás érvénytelen. Az ugrást a léc szélétől mérik úgy, hogy annak hossza megegyezik a léc széle és a homokban hagyott első látható nyom távolságával (utóbbinál teljesen mindegy, hogy mely testrészével hagyta ott az atléta). Az olimpián kvalifikációt rendeznek az indulók számára, ahonnan a legjobb tizenkettő jut a döntőbe: az első három ugrást követően a legjobb nyolc folytatja, s van további három kísérlete - ezen hat ugrás legjobbika számít a végeredménynél, a további ugrások kizárólag az esetleges holtverseny eldöntésénél érdekesek. Még egy kikötés van: tilos szaltózni.
Hármasugrás. A dobbantást követően a versenyzők az elrugaszkodó lábukra érkeznek, majd még egy ugrás a másik lábukra, és ezt követően repülnek a gödörig: az ugrás hosszába beleszámítanak a szökellések is - minden más szabály egyezik a távolugráséval.
Súlylökés. A 7.2 kilós súlygolyót (a hölgyeké csak 4) egy 2.135 méter átmérőjű körből kell úgy eldobni, hogy a golyó nem ereszkedhet a váll vonala alá az eleresztés pillanatáig. A körből a versenyző nem léphet ki egészen addig, amíg a golyó földet nem ért - ellenkező esetben a kísérlete érvénytelen. Ebben a szakágban, akárcsak a többi dobószámban, az olimpián 12 versenyző kerül a döntőbe, három kísérlet után azonban csak a legjobb nyolc folytathatja.
Diszkoszvetés. Két kiló a súlya és 22 centi az átmérője a diszkosznak, amelyet egy 2.5 méteres sugarú körből kell eldobni - gyakorlatilag bármilyen technika szóba jöhet: a legjobb eredményt természetesen a forgásos módszerrel lehet elérni, de hogy mennyit forog valaki, az rajta múlik, a lényeg, hogy a körből a diszkosz földet éréséig nem léphet ki. (A sportág érdekessége, hogy az atlétika történetének egyetlen versenyszáma, amelyben olimpián nem született még világcsúcs.)
Kalapácsvetés. A kalapács egy hétkilós vasgolyó, amelyet egy 121 centinél nem hosszabb, a végén fogóval ellátott lánchoz rögzítettek. Ezt kell - általában három, négy forgás során - felgyorsítani és elhajítani a 2.135 méter átmérőjű körből.
Gerelyhajítás. A gerely nem lehet könnyebb 800 grammnál, hossza 2.6 és 2.7 méter között kell . A gerelyt egy 35 méteres kifutó végén kell a nekilódulás végén elereszteni (közben nem lehet pörögni) - ennek végét egy vonal jelzi, ehhez hozzáérni, ezt átlépni nem lehet, ellenkező esetben a kísérlet szabálytalan. Szintén érvénytelen a dobás, ha a gerely nem szúrja át a borítást (nincs hegye, mondja a szakzsargon).

Összetett számok.
A férfiak tízpróbáját két nap alatt bonyolítják le. Az első nap rendezik a száz méteres síkfutást, a távolugrást, majd a súlylökést, a magasugrást, végül a 400 méteres síkfutást. Másnap 110 gáton, diszkoszvetésben, rúdugrásban, gerelyhajításban és 1500 méteren versengenek. A fentebb található szabályok vonatkoznak valamennyi számra, két apró különbséggel: futószámokban két hibás rajtot engedélyeznek az indulóknak, míg a dobószámokban három kísérletük van versenyszámonként.
A hölgyek hétpróbájának programja a következő. Első nap: 100 gát, magasugrás, súlylökés, 200 méter. Második nap: távolugrás, gerelyhajítás, 800 méter.

Magyar sikerek

A magyar kalapácsvetés az országos bajnokság műsorára csak 1937-ben került fel, melyen Kemény Gábor diadalmaskodott. Ebben az időben még senki sem sejtette, hogy az elkövetkező évtizedekben a magyar atlétika meghatározó, siker versenyszáma a kalapácsvetés lesz. A sportág kilenc olimpiai aranyérmei közül négyet kalapácsvetésben szereztünk.

Olimpiai Bajnokaink Atlétikában:
Kiss Balázs (1996. Atlanta) - kalapácsvetés 81.24 méter
Németh Miklós (1976. Montreal) - gerelyhajítás
Németh Angéla (1968. Mexikóváros) - gerelyhajítás
Zzivótzky Gyula (1968. Mexikó-város) - kalapácsvetés 73.36 méter
Csermák József (1952. Helsinki) - kalapácsvetés - 60.34 méter
Németh Iimre (1948. London) – kalapácsvetés - 56.07 méter
Gyarmati Olga (1948. London) - távolugrás
Csák Ibolya (Kádár Lajosné) (1936. Berlin) - magasugrás
Bauer Rudolf (1900. Párizs) – diszkoszvetés